A márka

A KOBOK® története

Az elmúlt több mint három évtized során a KOBOK® cég, mint kivételes kandalló piaci szereplő, kiemelkedő minőségével szerzett nemzetközi hírnevet.
Az alapítás 1992-ben történt, amikor a Piesoki Gépgyár néhány gépész tervezőmérnöke úgy döntött, hogy saját vállalkozásba kezd, így jött létre a Breznóbányai Tervezőmérnökök Konzorciuma, a KOBOK.

A vállalat alapítói közül egyikük saját otthonába tervezett kandallót, ami a piac alapos megismerése után arra ösztönözte őket, hogy ezt a területet közelebbről is megvizsgálják, így született meg a kandallóbetét gyártásának az ötlete.

Az induló cég a régióban rendelkezésre álló gépészeti szaktudásra és munkaerőre támaszkodva kezdte meg a kandallóbetétek gyártását.
A kezdeti kis darabszámban történő gyártást követően a cég a ’90-es évek második felében termelési kapacitásának bővítésével fokozatosan növekedett.

A következő évtizedekben a vállalat a legmodernebb technológiák bevezetésére és a dolgozók képzésére összpontosított. Emellett azonban a KOBOK cég nem feledkezett meg a legfontosabb dologról, a kandallóbetétek fejlesztésébe és gyártásába történő beruházásokról sem.

A cég jelenlegi sikereit a progresszív gyártási technológiák, az időtálló szerkezetek és a kompromisszumok nélküli minőség alapozza meg.

Ezeknek köszönhetően a KOBOK termékei nem csak Szlovákiában, hanem az Európa több országában, Oroszországban, Ázsiában és Ausztráliában is elismertek.

A gyártás kezdete óta minden tűzteret egyedi sorozatszámmal látnak el, amely lehetővé teszi az adott tűztér nyomon követését. De ez biztosít lehetőséget arra is, hogy még a legkorábbi kandallóbetétekhez is pótalkatrészeket szállíthassanak.

A KOBOK jelenlegi gyártási programjában 540 kandallótűztér alaptípus szerepel, mely további opciókkal személyre szabható, hogy mindenki megtalálja az egyedi igényeinek tökéletesen megfelelő modellt.

Küldetés

Az új termékek fejlesztése saját prototípusok tesztelésével és vizsgálatával történik, amelynek eredményeképpen a KOBOK rendszeresen új, innovatív megoldásokkal rukkol elő, javítva ezzel az égésminőséget és a hatékonyságot, miközben csökkenti a kandallótűzterek emissziós értékeket is.

A KOBOK gyár a legjobb minőségű anyagokat gyártó, nagy hagyománnyal rendelkező, neves cégekkel működik együtt. Valamennyi típus, illetve modell gyártásához a tőlük vásárolt anyagokat használja.
A legmodernebb gyártási technológiák és eljárások alkalmazása elsősorban a kandallóbetétek szerkezeti elemeinek szilárdságára és tartósságára van közvetlen hatással.