top of page

A mérnökcsoport egyik tagja akkoriban akart kandallót építeni az új házában. Feltérképezte a piaci kínálatot, és arra a megállapításra jutott, hogy ez a piaci szegmens a tervezés szempontjából olyannyira érdekes, hogy érdemes nagyobb figyelmet szentelni neki. Ez adta az impulzust ahhoz, hogy egy olyan vállalkozást hozzanak létre, amely tevékenysége nemcsak a saját fejlesztésre fókuszál, hanem tekintettel a régió gépészeti hagyományaira és a megfelelő számú szakképzett munkaerőre kandallóbetétek gyártásával is foglalkozik.

Ezzel kezdetét vette az új kandallóbetéteket gyártó cég, a KOBOK pályafutása.

A Kobok céG

története

A KOBOK korlátolt felelősségű társaság már 25 éve van jelen az alternatív fűtéstechnikai piacon, és ez idő alatt a kiváló minőségnek köszönhetően nemzetközi elismerést szerzett.

A cég kezdetei 1992-re nyúlnak vissza, amikor az akkori Piesoki Gépgyár gépész tervezőmérnökeinek egy csoportja elhatározta, hogy saját útját fogja járni, és megalapította a Breznóbányai Tervezőmérnökök Konzorciumát (Konzorcium breznianskych konštruktérov), rövidített nevén a KOBOK céget.

A kandallóbetétek tényleges, terveken alapuló kis darabszámban történő gyártása után, a kilencvenes évek második felében a cég fokozatosan átalakult, és növelte termelését.

2000 után felmerült annak szükségessége, hogy az eredeti gyártási helyiségeket újakra cseréljék. A következő évtizedben a cég beruházásai nemcsak ezek kialakítására és a legkorszerűbb technológiák bevezetésére irányultak, hanem a dolgozók képzettségi szintjének növelésére is. Emellett azonban a KOBOK cég nem feledkezett meg a legfontosabb dologról – a kandallóbetétek fejlesztésébe és gyártásába történő beruházásokról sem.

A folyamat eredménye a KOBOK cég jelenlegi felépítése és elsősorban gyártási folyamatának rendszere. A progresszív és időtálló szerkezet, valamint a kompromisszumot nem ismerő minőség, amely a kandallóbetétek legkorszerűbb európai gyártási technológiáján alapul, nemcsak a szlovákiai vásárlók körében aratott sikert, hanem szinte valamennyi EU-országban, Oroszországban, Ázsiában, sőt Ausztráliában is. A KOBOK jelenlegi gyártási programját a számos típussorozat mellett a módosított változatok széles skálája teszi teljessé, amelyhez a vásárló kiválaszthatja az igényének megfelelő tartozékokat és szegmenseket. Az új termékek folyamatos fejlesztése a prototípusok saját tesztelése és vizsgálata során szerzett eredmények alkalmazásával történik, aminek köszönhetően a cég minden évben néhány egyedülálló megoldással képes jelentkezni a piacon, amelyek az égésminőség és a hatásfok növelése mellett emisszió csökkenést is eredményeznek. A KOBOK kandallóbetétei megfelelnek a CSN EN 13229 szabványnak és más szigorú európai előírásoknak.

A KOBOK gyár a legjobb minőségű anyagokat gyártó, nagy hagyománnyal rendelkező, jó nevű cégekkel működik együtt. Valamennyi típus, illetve modell gyártásához a tőlük vásárolt anyagokat használja. A legmodernebb gyártási technológiák és eljárások alkalmazása elsősorban a kandallóbetétek szerkezeti elemeinek szilárdságára és tartósságára van közvetlen hatással.

A KOBOK cég olyannyira meg van győződve termékei jó minőségéről, hogy egyedüli gyártóként azok TELJES ÉLETTARTAMÁRA GARANCIÁT NYÚJT. Ez a jótállás a kandallóbetét vázra, illetőleg az acél szerkezeti elemeire vonatkozik. A garancia érvényesítésének feltétele a hivatalos szervizszolgáltató által végzett rendszeres szerviz, amely az általános karbantartáson kívül a KOBOK kandallóbetét biztonságos használatát is szavatolja.

A KOBOK kandallótűztér

ALAPFELSZERETSÉG

  • Külső égési levegő csatlakozó

  • Másodlagos égés biztosítása

  • Üvegöblítő levegő bevezetése. Ennek köszönhetően az üveg tiszta marad, és Ön otthona meghitt környezetében élvezheti a pattogó tűz lenyűgöző hangulatát.

  • Eközben nem fogja zavarni az égett festékszag, sem pedig más káros mérgező anyag, mivel a KOBOK az első gyártók közé tartozik, akik valamennyi termékük kezelésére környezetbarát festéket kezdtek el használni. Ezzel a forradalmi újdonsággal egyrészt hozzájárul a környezetvédelemhez, de elsősorban a vásárlók elégedettségét, komfortérzetét és egészségvédelmét szolgálja.

A KOBOK márkájú acél kandallóbetétek kifinomult műszaki megoldásokat kínálnak.

A KOBOK cég a kandallótűzterek széles skáláját kínálja.

A rendkívül változatos termékpaletta, a moduláris megoldások lehetővé teszik azt, hogy a vásárló nemcsak a funkcionális szempontok vagy a helyigény, hanem elsősorban saját fantáziája szerint alakíttassa ki a tűzteret.

 

Ezek közül a termékek közül mindenki tud választani, aki modern, jó minőségű és magas hatásfokú, a legmagasabb igényeket is kielégítő kandallóbetétet szeretne lakásában. Az Ön igényeinek megfelelő, optimális KOBOK kandallóbetét kiválasztásában és kandalló megépítésében a KOBOK cég megfelelő szakképzettséggel rendelkező, professzionális partnerei segítenek Önnek a Magyarország-szerte kiépített partnerüzleteikben.

bottom of page